Egy napsütötte, harmatos reggel Mazsola a kis nyuszi vidáman csinálta azt, amit minden reggel szokott, ugrált ide-oda. Természetesen mindezt úgy, ahogyan csak ő tudja, bolondozva. Mindig szökkent egy picurit, majd lakmározott a finom, friss fűből. Majd szökkent újra egy picurit, majd akkorát szökkent, hogy akár egy szarvast is átugrott volna, szerinte.

Így töltötte vidám reggelét, egy mozgalmas reggelivel. Természetesen nem lenne igazi nyuszi, ha falatozást követően nem meresztette volna mancsait az égnek és nem szundikált volna egy hatalmasat, és Mazsola így is tett. Szundikált egy hatalmasat.

Mazsola a szundítás követően ásított egy nagyot és gyors, hosszú szökkenésekkel odafutott a Kis-Tisztás közepén álló sziklához, amire minden nap fel szokott ugrani, hogy végignézze kis "birodalmát". Szeretett a sziklán ácsorogni, gyönyörködött a nagy mezőben, a tucatnyi nyusziban, akik a tisztáson éldegélnek és a szép odújában, ami pont a szikla előtt volt. Most is nagy örömmel szökkent, hogy a szikla tetejére léphessen, azonban most valami nem volt rendben, a kis szikla akkora lett, mint egy hegy, így nem sikerült.

Mazsola nem értette, hogyan lehetséges ez, hiszen sem a tisztás, sem ő nem változott meg, mégis olyan volt, mint, amiket Mazsola legnagyobb ugrásával sem lehet átugrani.

Azonban Mazsola nem olyan nyuszi, aki egy kis kavics útját állhatja. Így hát hátrébb lépett és elkezdte a kis sziklát körbeugrálni, egyre nagyobbakat ugrott, de nem hagyta abba. Szökkent egy nagyot és még egy nagyot, és kicsit távolabb ment. Ekkor pedig nekiszökkent és felugrott, hogy a sziklára tehesse pici mancsait. Azonban most már sikerült a kis sziklára felállnia. Mazsolának most még kevésbé voltak tiszták dolgok. A kis szikla magasabb volt, mint a legnagyobb fa az erdőben. Mazsolának tetszett a kilátás, de nem értette, hogy ha a fák évekig nőnek olyan magasra, akkor a szikla, hogy nőhetett egyetlen nap alatt magasabbra mindennél. A másik, hogy miként került a hátára egy lobogó kék köpeny. Nem értette, de nagyon tetszett neki.

Mazsola kihúzta magát és megszemlélte birodalmát, a már nagy sziklát és a Kis-Tisztást. Mazsola, mielőtt lement a nap leugrott a sziklájáról egyenest a kis tisztásra, ahol a többi nyuszi már várta. Mazsolát körbeállták és hatalmas szemeikkel ámúltak a csodanyuszin. Többen kicsit megrémültek, de Mazsola kihúzta magát, hogy fél füllel magasabb legyen mindenkinél, és a következőket mondta szőrös alattvalóinak:

- Nyuszik! Ez a szikla imáron egy hegy lett. Mivel fel tudtam ugrani rá, ezért ez már a mienk, meghódítottam. Mosstantól itt fogunk élni, hiszen ennél jobb hely nincs a környéken. -Mondta Mazsola diadalmasan.

A nyuszik mind egymásra néztek, behajlították picike lábaikat és akkorára ugortak örömükben, amekkorára csak tudtak.

Mazsola, a szuper-nyuszi, így lett a Kis-Tisztás és a nagy szikla királya.

Egy nagy ásás után, a nyuszik beásták magukat a nagy sziklába. Mindenki fáradtan, hatalmas horkolás mellett szundított, míg királyuk vigyázott rájuk a szikla tetején éberen. Így messziről mindenki láthatta azt, hogy a Kis-Tisztás és a nagy szikla királya nem más, mint SZUPER MAZSOLA!

Következő rész: Mazsola elindul