Mazsola olyan hatalmasakat ugrott, hogy a fák, melyek büszkén magasodtak az erdő fölé, szinte földig hajoltak a hatalmas szélrohamoktól. Mazsola türelmetlen volt, minél hamarabb ki akarta deríteni, milyen fenyegetés leselkedik népére. Nem volt biztos benne, hogy tud valamit tenni a veszély ellen, hiszen ha szuper is, azért mégis csak egy nyuszi. Tudta, hogy nincs olyan dolog, amit ismer, és ne tudná legyőzni, de azt nem tudta, hogy ereje mit ér egy ismeretlen ellenfél ellen. Reggeltől estig ugráltrendíthetetlenül, így estére teljesen elfáradt.

Utolsó szökkenése előtt meglátott egy kis áfonyabokrot, így odatelepedett a tövébe. Szerette az áfonyát, így örül neki, hogy milyen remek lakomája lesz, de mikor ép belekezdett volna a falatozásba eszébe jutott, hogy nyuszibarátai is mennyire szeretik az áfonyát. Elszomorodott, hogy nem együtt ehetik meg ezt a sok finomságot. Mazsola belekezdett a vacsorába, de nem evett meg minden gyümölcsöt, mert remélte, hogy ha végez a feladatával, még hazavihet egy pár áfonyát a népének. Minden megevett áfonya után kihagyott két áfonyát és közben mosolygott, hiszen eszébe jutott az nyuszi, akinet azt ott hagyta.

- Ez nagyon fog ízleni Verébnek.

- Ebbe bele fog borzongni Kajla.

- Tappancsnak biztosan kék lesz a bajuszkája ez után.

Ezeket és hasonlók jártak a gondoskodó király fejében.

Ezek a gondolatok olyan jól estek Mazsolának, hogy hamar is elaludt. Álmában a Kis-tisztáson volt, mint a tisztás legkisebb nyula, akinél mindenki magasabb és erősebb. Azonban ez nem volt probléma senkinek, mert mindenki vigyázott a aprócsak nyuszira. Álmában nem volt szuper-ereje, de mindenki tisztelte, és olyan öröm volt benne, amelyet az előtt nem érezhetett.

Reggel hamar felébredt és nagyon kipihente magát. Annyi erőt érzett magában, hogy biztos volt abban, hogy hamar eléri célját. Azonban mielőtt szökkenhetett volna, hirtelen megmozdult a föld. Ez nem tetszett neki, hiszen egy nyuszi sem szereti, ha a talaj nem biztos a tappancsa alatt. Mazsola ugrásra készítette mancsait, mikor hirtelen újból megmozdult a föld. Ekkor már elkomorodott, és az sem tetszett neki, hogy minden rengésnél a szag, amelyet keresett, egyre erősebb. Azonban Mazsola nem csüggedt el, mert tudta, hogy hamar célba fog érni.

Hirtelen a kis nyuszi dobbantott és a levegőbe emelkedett, hogy megnézze látja-e valami szokatlant, de nem látott semmi vészjóslót. Ezért mazsola futásnak eredt, a fák között egyenesen az orra után. Tudta, hogy gyorsabb lenne ugrálni, de így biztonságosabb, mert nem fogja senki hamar meglátni. A fák sem hajlongtak annyira, mint előző nap, így ők sem tudták elárulni a nyuszi hollétét.

Mazsola hamar elért egy emelkedőt, amely tetejéről remek kilátót remélt. Nekiiramodott, azonban itt már annyira izgatott lett, hogy megengedett magának néhány szökkenést. Ez segített a nyuszinak hamar az emelkedő tetejére érni, ahol egy szakadékot talált. A nyuszi a szakadék szélén állt, ahonnan kilométerekre el lehetett látni. Mazsola hetykén megállt és figyelte a tájat. Nézett balra, majd jobbra is sőt előre is. Pár percig állhatott amikor hirtelen figyelmes lett egy hópamacsra. Ez a hópamacs hol megemelkedett, hogy lesüllyedt, azonban minden emelkedés során egyre magasabbra emelkedett és minden süllyedés során magasabban maradt mint az előző süllyedésnél. Percekig figyelte a pamacsot, mikor hirtelen a hópamacs alján megjelent egy kis mező, amely a pamaccsal együtt mozgott. A mezőt fenyőfák követték, majd magasabb terebélyes lombú fák jelentek meg. Mazsola megrökönyödve állt és nézte, ahogy közeledett felé egy hatalmas hegy. Nem tudta mi lehet az, és miért sétál felé, de biztos volt benne, hogy a szag forrása, amelyet keresett, ott van.

A hegy egyszer csak megállt, mert meglátta a vele szemben álló kisállatot, és egyenesen a köpenyes nyuszira nézett. Így álltak egymással szemben, a Nagy-Hegy és Szuper Mazsola.

Következő rész: Szemben a Nagy-Heggyel