Egy napsütötte reggelen, mikor Mazsola éppen a nagy szikláján ücsörgött, figyelve birodalmát, hirtelen megcsapta orrát egy teljesen új illat. Ismerte a Kis-Tisztást és az ott élő összes lényt, így az illat, amely becsintalankodott Mazsola orrában, nagyon meglepte.

Első pillanatban elkomorodott, hiszen egyetlen király sem szereti, ha valami váratlan dolog történik birodalmában, de összeszedte magát és elkezdett gondolkodni. Az illat, amely megcsapta orrát nem volt kellemetlen, sőt kifejezetten kellemes volt. Biztos volt benne, hogy nem egy új virágból jön, mert akkor már elkezdett volna korogni a pocakja. Állathoz sem volt hasonló, amit érzett, mert hetyke bajuszkája már az arcához simult volna, hogy felkészítse gazdáját a hatalmas szökkenésre.

Ezek miatt viszont úgy érezte, hogy nagy veszély fenyegeti a Kis-Tisztást, mert ha nem állattól, vagy nem virágtól jön egy a kellemes de ismeretlen illat, akkor mégis kitől. Mazsola azonban nem volt rest és azonnal leszökkent magaslatáról és felkereste jó barátját Verebet. Veréb volt a legkisebb nyuszi az egész világon, de ő volt a legokosabb is, így Mazsola bízott benne, hogy ő tud neki segíteni. Veréb éppenséggel egy friss, ropogós lóherét majszolt, mikor Mazsola mellészökkent.

- Szia Veréb.

- Szia, Mazsola.

- Csámcsogta, a kis nyuszi.

- Egyérdekes illatot érzek, amit eddig még sosem. Mi lehet ez?

- Nem tudom. Én nem érzek semmilyen új illatot. Mihez hasonlítható?

- Nem tudom, sem virág, sem állat nem lehet.

- Akkor kérdezzük meg a szarvasokat, ma érkeztek a Kis-Tisztásra.

- Remek ötlet! - Mondta Mazsola – Siessünk hamar.

Mazsola köpenye alá vette kis barátját és elindultak északra. A szél süvített mellettük, ahogyan szaladtak végig a kis sziklától, az erdő széléig. Mikor az erdő szélére értek, ott találtak egy kis szarvascsordát. Mazsola akkorát szökkent utolsó lépésével, hogy a csorda vezérbikája hátralépett egy hatalmasat ilyedtében. Mazsola kihúzta magát úgy, hogy füle egészén a szarvasok térdéig ért. A szarvasok tanácskozni kezdtek, hogy kicsoda ez a daliás nyuszi, de igyekeztek fülelni is, hogy miről beszélhet.

- Kedves Szarvasok! - Kezdte szónoklatát. - Mazsola vagyok, a Kis-Tisztás királya, a dicsőséges Nyúlkirály. Egy igen fura illatot éreztem ma reggel, amely nem hasonlít sem virághoz, sem állathoz. Ehhez az illathoz hasonlót még nem éreztem, így szeretném segítségeteket kérni, hogy szerintetek annak az illatnak a forrását és hogyan lehetne felkutatni, hogy megvédhessem drága alattvalóimat

A szarvasok suttogni kezdtek, hogy miről beszélhet ez a kis nyuszi, mikor hirtelen kiegyenesedve előrelépett a csorda vezére.

- Drága vezér! Hálásak vagyunk, hogy segítségünket kéred. Én is megéreztem az illatot, amelyet sosem éreztem eddig, így tudom, hogy miért keresed, de sajnos nem tudunk segíteni. Én és a csordám sokat meneteltünk, hogy távol kerüljünk az illattól, és elfáradtunk. Ha megengeded itt megpihennénk a Kis-Tisztáson, de segíteni nem tudunk. Bocsáss meg nekünk.

Mazsola végignézett a csordán és látta, hogy a csillogás, amely minden őz és szarvas szemében ott szokott tündökölni, most igen halvány. Megértette, hogy sokat meneteltek, így megesett rajtuk a szíve.

- Látom, hogy sok nehézség van mögöttetek, így nyugodtan pihenjétek ki magatokat. Veréb majd segítségetekre lesz. De én most fel fogok kerekedni, hogy felkutassam az illat forrását és nyugodt szívvel térhessek vissza népemhez. Mazsola Verébhez fordult.

- Veréb, vigyázz addig a Kis-Tisztásra, míg vissza nem jövök. Te vagy a legokosabb nyuszi a földön, így bátran rád bízhatok mindent. Hamar itt leszek újból. Kérlek, szólj mindenkinek, hogy milyen útra indulok.

Ezzel Mazsola szökkent egy hatalmasat és eltűnt a fák lombkoronája felett. Kezdetét vette az utazás, amelyet nyuszi előtte még sosem élt át.