Mazsola sietett haza, olyan gyorsan, ahogyan csak tudott. Nem nézett hátra, csak ment, hiszen már nincs meglepetés, ami várhat rá és mihamarabb el akarta mesélni barátainak, miféle szerzet tart egyenesen az otthonuk felé. Út közben azért megnézte, hogy az áfonyabokor, még mindig ugyan úgy áll, ahogyan ott hagyta. A kis áfonyabokrot hátrahagyva már nem volt semmi, ami visszatartsa, és futott a Kis-Tisztás felé. Időnként, még beleszippantott a levegőbe, hogy esetlegesen érez-e még valami más ismeretlen illatot, valamint, hogy Cuppy még midig érezhető, és amint minden illat megnyugtatta, még jobban nekiiramodott.

Mazsola bízott benne, hogy a nagy hegy nem felejtette el, hogy merre található a bokor, mert attól, hogy ő elment még egy királynak, vannak kötelességei.

Mikor már csak egy szökkenésre volt a Kis-Tisztás nyugalmától, megérezte, hogy a Nagy-Hegy is elindult felé. Megkönnyebbült, hogy ilyen jól időzített az érkezéssel. Amint letette mancsait a mezőre, azonnal odasereglett mindenki, hiszen várták a fejleményeket, mert a szag nem múlt el.

- Kedves Barátaim! Nem kell félnetek! Utánajártam, mi is adhatja ki magából ezt a furcsa szagot, és nyugodtak lehetünk, mert csak egy gomba az. A gomba ép úton van egy heggyel, hogy mindenki láthassa, hogy nem kel tartani tőlük. Kérek mindenkit, hogy maradjon a közelemben és én majd bemutatom őket mindenkinek.

A Kis-Tisztás minden lakójának szemében láthatóvá vált a nyugalom. Egyrészt azért, mert uralkodójuk visszatért, másrészt, ha a király mond valamit, aki nagyon erős, akkor az biztosan úgy is van.

A reggel első sugara bevilágította a Kis-Tisztást, valamint a Nagy-Hegyet, vele együtt, minden lakóját, akik békésen szundítottak, kivéve Mazsolát, aki éberen figyelte a tájat, hogy el ne kerülhesse a figyelmét semmi vészjósló.